Ebben az évben is a Fazekas Mihály Gimnázium csapata nyerte a
DEIK Regionális Programozó Csapatversenyt!


Ebben az évben is megrendezték a Debreceni Egyetem Informatikai Kara által szervezett Regionális Programozó Csapatversenyt.
A versenyen Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye kb. 150 versenyzője vett részt.
Két kategóriában hirdették meg:

   1. kategória: a középiskolai kategóriában a régió középiskoláinak érettségivel nem rendelkező diákjai indulhattak
   2. kategória: a főiskolai/egyetemi kategóriában az alapképzésben részt vevő hallgatók vehették részt

Összesen 52 csapat indult (28+24).

A középiskolai kategória részletes eredménye itt látható.
A csapataink és felkészítőik:



Iskolánkat 4 csapat képviselte. Két csapatunk versenyen kívül indult (VK).

Az abszolút sorrendben (versenyen kívüliek eredményét is beszámítva):

    1. helyezést ért el a
    összetételű csapat, versenyen kívüliként.

    2. helyezést ért el a
    összetételű csapat, versenyen kívüliként.

    3. helyezést ért el a
    összetételű csapatunk, amely megnyerte a hivatalos versenyt!.



  Második alkalommal került iskolánkba a vándorserleg:



(A tavalyi versenyről itt található beszámoló.)

    6. helyzést ért el a
összetételű csapatunk, amely a hivatalos versenyben 4. helyezett lett.


Felkészítő tanárok: Simon Gyula, Kiszely Ildikó


Az elmúlt tanévben elért eredményeinkről itt,
itt  és  itt lehet olvasni.