IMO 2009. Bremen

IMO 2009. Bremen

2009 júliusában került megrendezésre a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia Brémában, ötvenedik alkalommal. Az indulók száma újabb rekordot döntött: több mint 100 nemzet és 565 versenyző vett részt. A német szervezők ezért igyekeztek mindent megtenni a zökkenőmentes lebonyolításért és a szabad programokért, ez többé-kevésbé sikerült is nekik. Minden ország legfeljebb hat fős csapatot indíthat az olimpián – Magyarország mindig hat főt küld. Ezek egyike voltam én.

Az első két nap még csak a szállásfoglalással telt – egy nagy és füves részben gazdag egyetemi campusról volt szó, tele sportlehetőségekkel. Később is sokat jártunk az udvarra teniszezni, röplabdázni más versenyzőkkel.

Következett a két húzós versenynap. Már a helyszín is extrém volt, egy helyen írta mindenki, egy hatalmas csarnokban, amit kifejezetten a verseny kedvéért rendeztek be. Padok százai, vizsgabiztosok tucatjai között elég komoly helyzetben érezheti magát az ember. Maga a verseny a csaknem harminc éve rögzült sablonjának megfelelően mindkét nap négy és fél órán át tartott, ezalatt három feladat volt kitűzve – ezek a két nap 1-től 3-ig, és 4-től 6-ig sorszámozottak. Alapvető cél, hogy a feladatsor egyszerre szerezzen sikerélményt és legyen szelektáló jellegű. Ezért az első és negyedik feladatok általában könnyűek, valamivel nehezebbek a kettes és az ötös, de a hármas és hatos feladatok már igazi kihívást jelentenek mindenki számára, nem is szokták megoldani őket a versenyzők 5-10%-ánál többen. A legfontosabb, hogy a feladatokat mindenki a saját nyelvén írhatja. A csapatvezető (nekünk Pelikán József) feladata, hogy munkánkat fordítsa (koordinálja) az esetünkben német zsűrinek, továbbá ő is részt vesz a feladatok kiválasztásában – így a csapatvezetőket a verseny végéig gondosan elszeparálták tőlünk. Aki végig velünk van (mármint fizikailag is) az a csapatvezető-helyettes, számunkra Dobos Sándor tanár úr.

A verseny után nekünk vége volt a műszaknak (bár a csapatvezetőknek csak most kezdődött, ugyanis ők feleltek a munkák javításáért), kezdődhettek a szabad programok, kirándulások. Ennyi embert nem lehetett mindig egy helyre vinni, szétosztották a teljes csoportokat. Nem is jegyeztem meg a többi kirándulást, csak a sajátjainkat: megnéztük Hamburgban a makettkiállítást, szétnéztünk Bréma belvárosában (ami elég messze volt ahhoz, hogy kirándulásnak nevezzük), valamint elmentünk az Északi-tengeri Wangerooge-szigetre, ami ott nemzeti parknak számít.

Az ötvenedik olimpia évfordulójára való tekintettel, a szervezők ötlete volt, hogy meghívnak hat nagy matematikust, akik hajdanán olimpián is kiemelkedően szerepeltek, ők előadásokat tartottak. Büszkeség, hogy közülük ketten is magyarok: Lovász László és Bollobás Béla, velük később személyesen is találkoztunk.

A záróünnepségen már mindenki tisztában volt az eredményével. Az olimpián mindig a versenyzők nagyjából fele kap érmet, az érmesek között körülbelül 3:2:1 a bronz:ezüst:arany aránya. Tehát körülbelül az első 40-50 kapott aranyat, utána kétszer ennyien ezüstöt, majd háromszor ennyien bronzot – jó sokan ugyan, de egyik kategóriába sem olyan könnyű bekerülni, mint amilyennek hallatszik.

Hogy szerepelt a magyar csapat Brémában? Az első nap sikeres volt: az 1. és 2. feladatot maximális pontszámmal megoldottuk, a harmadikat csak kettőnk tudta (ez nehézsége miatt mondjuk érthető). A második nap egész jól vettük a nehezebbnek ítélt 5. feladat akadályát, a könnyebb 4-es viszont kegyetlenül kifogott rajtunk. A 6-os különösen nehézre sikeredett, 540-en pontot sem értek el belőle (beleértve minket is). Persze utólag semelyik nem feladat nem tűnik nehéznek...
Végül is egy arany, két ezüst és három bronz a statisztikánk. Ehhez én négy feladat megoldásával, egy ezüsttel járultam hozzá. Úgy gondolom, a brémai olimpia mindannyiunk számára örök, szép emlék marad.

Éles András